emlékkápolna

Don-kanyar Emlékkápolna - Pákozd


A 2. magyar hadsereg a Magyar Királyi Honvédségnek az 1941/1942-ben érvényes hadrendben nem szereplő alakulata volt, amelyet 1942-ben állítottak fel, és a keleti hadszíntérre küldtek harcolni.


A hadsereg 1943. januárjában a Sztálingrád körzetében vívott harcok során rendkívül súlyos, megsemmisítő veszteségeket szenvedett. A Don-kanyarban vívott harcok a magyar hadtörténelem legszomorúbb fejezetei közé tartoznak. A megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül kiküldött, lehetetlen feladattal megbízott honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda a -40 fokos orosz télben. A Főparancsnokság és az ország vezetésének mozgástere a katasztrófa elkerülésére teljesen beszűkült.


1999. október 30-án orosz földről, Roszkino falu mellől hazaérkezett minden elhunyt magyar jelképeként egy ismeretlen katona földi maradványa. Örök nyughelye nyugalmat hozott az érintett családoknak is.


Minden magyar elhunyt katona előtti tiszteletadásunkat és főhajtásunkat fejezi ki a kápolna, amely Szabó Tamás tervei alapján épült, megalkotója Korompai Péter.

A Don-kanyar Emlékkápolna a II. világháború idején, a Don-kanyarban elesettek emlékét őrzi az utókor számára.


Elérhetőség: www.pakozd.hu és www.kempp.hu



 Hibát találtál vagy többet tudsz? Jelezd nekünk!


 A Help Fejér! küldetéséről itt olvashatsz.

Koronavírus kormányzati információk banner

Vakcinainformációk banner

Fejér Megyei Értéktár banner