Hagyományok Háza - Pusztaszabolcsi Helytörténeti Gyűjtemény


A pusztaszabolcsi helytörténeti gyűjtemény jelenleg látható kiállításának magja 1997-ben került bemutatásra az akkori Velinszky László Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium galériájában. Másfél évtized elteltével a kiállított tárgyak számának növekedése, a megváltozott környezet, a fejlődés iránti igény találkozott azzal a lehetőséggel, hogy a kiállítás 2014-ben önálló épületbe költözhetett.


A Pusztaszabolcsi Helytörténeti Gyűjtemény a nemzeti kulturális örökség része, amely nem csupán kiállított tárgyak összessége, hanem korosztályokon átívelő összekötő kapocs, amely az elmúlt 17 évben emelte a település rangját, öregbítette hírnevét. A helytörténeti kiállítás eszmeiségéhez kapcsolódik a megyében egyedülálló, immár huszonkilenc kötetes kiadványsorozat is. A könyvek megjelenésével fokozatosan és folyamatosan bővült a helytörténeti gyűjtemény a hagyománytisztelő lakosság aktív részvétele mellett.


A kiállítás tárgyai számos alkategóriába sorohatók, így például régi használati tárgyakon túl, jelentős a fotógyűjtemény, a forrásértékű dokumentumok köre, a helytörténeti szakkönyvek, a szőttesek és horgolt terítők, a régi bútorok. Mindez kinőtte a középiskola galériájában lévő elhelyezést, ezért vált szükségessé egy olyan kulturális felület megteremtése Pusztaszabolcs életében, amely nem csupán kiállító területként, hanem közösségi térként is funkcionál. A helytörténeti gyűjtemény azért alkalmas erre a szerepre, mert a településen az óvodás korosztálytól az általános- és középiskolás generáción át, a felsőoktatásban részt vevő hallgatókig profitálhatnak ebből, egészen a honismeret iránt érdeklődő lokálpatriótákon túl is. Az óvodák és a közoktatás szereplői múzeumpedagógiai értelemben, az egyetemisták és főiskolások pedig kutatási lehetőségek kiaknázásával válthatnak többé a helytörténeti gyűjtemény nyújtotta eszközökkel.


Az alapítvány gyűjteménye megtölti a volt MÁV iskola mindkét tantermét. A helyszín nem csupán azért szimbolikus, mert évtizedeken át tanítás folyt az épületben, hanem központi helyként a valódi várossá válást is erősíti, illetve környezetében új közösségi tér alakulhat ki.


 

A Fejér Megyei Értéktár és a Help Fejér! együttműködésében, Fejér megye válogatott értékei bekerülnek a https://helpfejer.hu adatbázisába.

Az értékeket egy sorozat keretében publikáljuk. A sorozat részeit (az értékek bővülő listáját) itt tudod megtekinteni.




 Hibát találtál vagy többet tudsz? Jelezd nekünk!


 A Help Fejér! küldetéséről itt olvashatsz.

Koronavírus kormányzati információk banner

Vakcinainformációk banner

Fejér Megyei Értéktár banner